Dani

1. A királyság kora (i. e. 753-510)

Róma városa az i. e. VIII. és VII. század között alakult ki latin és szabin községek egyesüléséből. Gyors fejlődését nagyban elősegítette, hogy két magas kultúrájú terület, a görög és az etruszk városok között feküdt. Történelmének e korai szakaszában etruszk származású királyok uralma alatt is állt. A királyság korában (i. e. 753-510) jut el Róma az osztálytársadalom szintjére. A nemzetségek néppé egyesülnek. A társadalom teljes jogú tagjai, a patríciusok kiváltságokat élveznek. Velük szemben kialakul a köznép, plebejusok széles rétege, akiknek számát állandóan növeli a gazdasági fejlődés által odavonzott bevándorlók tömege. A plebejusok szabad, vagyonnal rendelkező, adózó és katonáskodó lakosok, akik politikai jogokkal azonban nem rendelkeznek. A királyok uralma i. e. 510 táján dőlt meg.2. A köztársaság kora (i.e. 510-27)

A köztársaság korában (i. e. 510-27) Róma látszólag demokratikus berendezkedésű városállammá alakul át, amelyet a népgyűlésen évenként megválasztott két konzul váltakozva vezetett. A változás a kialakult társadalmi rendet lényegében nem érintette. A plebejusok harca politikai jogaikért a köztársaság első két századában állandóan folyt, és csak az i. e. III. század elején ért győzelmükkel véget. Ekkor csaknem minden hivatali állás megnyílt előttük is. A köztársaság első két évszázada Róma szomszédai ellen folytatott harcainak kora, amelyek során fokozatosan egész Közép- és Dél-Itália a fennhatósága alá került. Itália nagy részének meghódításával megváltozott a római társadalom szerkezete. A patríciusok mellett a plebejusok szűk felső rétege is a hatalom részesévé vált. A köztársaság politikája az így kialakult nemesség érdekeihez igazodott. A szabad kisbirtokosok elszegényedése egyre fokozódott, a rabszolga munkaerőn alapuló nagybirtok pedig rohamosan növekedett. A fokozódó rabszolgakereslet hódító háborúk újabb sorához vezetett. Ezek így elsősorban a nagy vetélytárson, a pun Karthágón aratott győzelem eredményeként az i. e. III-II. század folyamán Róma fennhatósága alá került Szicília, Spanyol-ország nagy része, Észak-Itália, egész Görögország, továbbá Kis-Ázsia és Észak-Afrika jelentős területei. A meghódított országokból beáramló mérhetetlen gazdagság elmélyítette a társadalom alapvető ellentmondásait. A tartományok, a provinciák gazdasága mind kevesebb család kezében összpontosult. Fokozódott a parasztság elszegényedése. A véres belső háborúkban kirobbanó feszültség az i. e. I. században katonai diktatúrákhoz vezetett. A köztársaság késői időszaka a római kultúra fejlődésének is jelentős szakasza. A diktátorok, mint Iulius Caesar is, a nép megnyerésére a katonai és a diplomáciai eszközökön kívül felhasználták a művészet minden ágát, közöttük elsősorban az építészetet. Augustus egyeduralmának kezdetével, i. e. 27-ben zárult le a római köztársaság kora.3.A császárság kora ( i.e. 27-i. sz. 476)

 A császárság korában a birodalom tovább terjeszkedett. A korábban meghódított Gallia mellett római tartománnyá, provinciává vált Germánia, a mai Németország nyugati és déli része, Britannia, a mai Ausztria és a Dunántúl területén Pannónia, Erdélyén Dácia, továbbá Egyiptom és más területek. A provinciák gazdaságilag megerősödtek, és Itália kiváltságos helyzete a birodalmon belül fokozatosan megszűnt. A birodalom legnagyobb kiterjedését az i. sz. 11. században, Traiunus császár alatt érte el. Az ő, majd Hadrinnus és Marcus Aurelius uralma a császárság gazdasági és kulturális fénykora. A császárkorban a rabszolgatartó rend átmenetileg megszilárdult. A rabszolgamunka mellett azonban a mezőgazdaságban a termelés új, haladottabb alakja jelenik meg, a nagybirtok kisbérletekként való hasznosítása. A rabszolgarendszerben azonban ez a termelési mód elsorvad, a kisbérlők és a szabad parasztok elszegényednek, gyakran rabszolga sorba süllyednek, vagy a városokba áramlanak. Ez a hadsereg fegyelmét is meglazítja, hiszen tagjai nagyrészt a parasztok közül kerülnek ki. Az i. sz. III. és IV. század fordulóján Diocletianus, Maxenatius és Constantinus császárok alatt az államigazgatás átszervezésével újabb fellendülés következik. De a katonai lázadásoktól, rabszolgák és kisbérlők felkeléseitől egyre gyengülő hatalom nem tud ellenállni a barbár népek sorozatos támadásainak, és a IV. század végén kettészakad. Keleti része tovább él, mint kelet-római, bizánci császárság, és középkori feudális hatalomként a XV. szárad közepéig fennmarad. Nyugati része a barbár népek egymást követő csapásai alatt 476-ban elbukik.